Nem tudom, ki figyelt már fel rá, de az amerikai filmekben valóságos kultusza van a szingli anyáknak. Már olyan tekintetben, hogy felnőtt gyerekeik szentként tisztelik őket még akkor is, ha történetesen bűnöző lett belőlük. Legalábbis ez derül ki abból, ahogy beszélnek róluk.

Ha egy teljesen apa nélkül felnőtt férfi szingli anyával találkozik, akkor hajlamos őt is másképp kezelni, mint a többi nőt: nagyobb tisztelettel és óvatossággal. Látja a párhuzamot a saját sorsával, tudja értékelni a nő erőfeszítéseit, sőt, a filmekben, ha az anya még fiatal és csinos, a keményebb pasikat is megpuhítja az a gondoskodás, amellyel általában körülveszik a gyereküket, mi több, mivel a szingli anya képtelen egyensúlyozni a munkahelye és a gyereknevelés között, a főhős ilyenkor önkéntelenül is elkezd átvenni szülői funkciókat a nőtől. Vagyis hamar belecsúszik a pótapa szerepbe.

Az ilyen sztorikban nem is igazán világos, hogy a gyerek bája, kedvessége, csibészsége lágyította-e meg inkább a pasit, vagy az anyát tiszteli olyan nagyon: ilyenkor az különlegesen aljas dolognak tűnik, ha a pasi az anyával csak laza kapcsolatot szeretne. Mindenki azt várja, hogy teljesen kötelezze el magát, ne csak a nő, hanem a gyerek mellett is. Valójában ezekben a filmekben a nő inkább csak sztereotip figura, mindig egyforma tulajdonságokkal: kemény, önálló, érzelmileg mégis sebezhető, bármire képes a gyereke védelmében (nem ritkán támad fizikailag is a főhősre, mikor még nem ismeri), ugyanakkor állandóan gyötri a lelkifurdalás, amiért nem tud elég időt szánni a kölyökre.

Olyanra nem emlékszem, hogy egyetlen szingli anyát is hibáztattak volna azért, amiért egyedül maradt. Szenteket nem lehet hibáztatni. Vagy megözvegyültek, vagy csúfosan faképnél hagyta őket a férjük, esetleg egy alkalmi kaland eredményeképp lettek anyák. És persze vannak azok, akik a férjük elől menekülve lettek egyedülállók. A főszereplő pasi ilyenkor mindig védelmező szerepben lép fel, és ha van a környéken férfi barát vagy rokon, aki ezt a védelmező szerepet eddig betöltötte, akkor főhősünk rendre megkapja a figyelmeztetést, hogy ne okozzon fájdalmat a nőnek, mert akkor lesz nemulass...

Vagyis olybá tűnik, mintha a szingli anyák fejükön glóriával járnának-kelnének a világban és az lenne a sorsuk, hogy előbb-utóbb védelmezőre akadjanak, aki teljesen beléjük szeret.

Ezzel egyébként nincs is olyan nagy baj, bár az persze nem igaz, hogy minden egyedülálló anya önzetlen és csodálatos hős lenne, de a többség erején felül igyekszik megfelelni minden követelménynek, és mivel ez lehetetlen (mások partnerrel együtt sem képesek rá), állandó frusztrációban él.

Idehaza nincs nagy becsülete a szingli anyának, sajnos. Sokan úgy vannak vele, hogy biztos az ő hibája, ha nincs partnere, mindegy, mi rejlik a háttérben. A társadalom a párokat favorizálja, őket állítja piedesztálra, az egyedülálló szülő nem kap plusz segítséget, egye meg, amit főzött. Nagyon messze vagyunk a fejünkre helyezett glóriától, az önkéntelenül is védelmező módon fellépő, ellágyuló attitűdtől.

Sőt, nem kevesen éppen abban élik ki magukat, hogy az ilyen nőkbe még bele is taposnak, mert tudják, hogy védtelen, nincs, aki kiálljon érte, nem számíthat senkire.

A védelmező, kedves izompacsirta, aki a filmekben pont jókor van jó helyen, jól kiosztja a szemétkedőket, a valóságban nincs sehol. Sőt, nem ritka, hogy rosszindulatú férfiak éppen a szingli anya sebezhetőségét használják ki arra, hogy ártsanak neki valamilyen módon. Akár a gyerekekkel barátkozva.

Talán azért is szeretünk olyan filmeket nézni, amelyek kapcsán tudjuk, hogy a gyerekét egyedül nevelő nő megtalálja az új szerelmet és a biztonságot, mert nehéznek látjuk, hogy ez a valóságban is bekövetkezzen.