"Akikkel eddig próbálkoztam (nem sokan voltak) mind kifogásolta, hogy még mindig tartom az exemmel a kapcsolatot. A gyerek annyira nem is zavarta volna őket, de az már szakító ok lett, hogy az apjának is teljes láthatási joga van."

Folytatjuk az olvasói levelek rovatunk, ezúttal Józsa felvetéseit osztjuk meg veletek.

Elindult olvasói rovatunk, ahol egyedülálló szülőket érintő helyzeteket az ő szemszögükből is szeretnénk bemutatni nektek. Ezen a fórumon minden érintett megoszthatja történetét és tapasztalatát, így segíthetjük egymást, és tanulhatunk az esetleges hibákból, kutatva a lehetőségeket.

Neked is van hasonló történeted, élményed, ami az egyedülálló szülők kapcsolati igényeivel/társkeresésével kapcsolatos, vagy csak válaszolnál Józsa történetére? Küldd el a véleményed vagy saját tapasztalataid, akár név nélkül, vagy álnéven, és a legérdekesebbeket megosztjuk a blogon. Leveled erre a címre küldd el: padaamblog@gmail.com

Az alábbiakban olvashatjátok Józsa történetét. Hogyan állhat a boldogság útjában  - az immáron exének számító - gyermeke apjával megtartott, rendezett kapcsolat?

Kedves Egyedülálló szülők blogja,
nagyon örülök, hogy elindult ez az oldal, és küldöm is a saját történetemet.
Diplomás nő vagyok, 1 gyermekkel. Lányom van. Amikor kiderült, hogy kislány, a párom kicsit elkeseredett, mégis azóta nagyon jó apa. Bár külön élünk – élettársi viszonyban voltunk, de már bontottuk -  és ő már mással van. Megpróbáltuk úgy rendezni, hogy a kislányunk ne sokat érezzen ebből, mindkettőnkkel tartja a kapcsolatot, így ez a része sem marad ki nála. Próbáljuk nem éreztetni vele, amennyire lehet, hogy külön vagyunk, az exem részt vesz a gyermekünk életében, valamennyire a nevelésében is, szereti és mindent megad neki. Csak hát nem élünk együtt. 
Az ex párom 38 éves volt, amikor – szerintem - a kapuzárási pánik tüneteit mutatta, amit már éreztem nála korábban is. Ő hamarabb talált újat, én a mai napig nem. Én nem úgy vagyok érzelmileg bekötve, hogy gyorsan váltsak.

Akikkel eddig próbálkoztam (nem sokan voltak) mind kifogásolta, hogy még mindig tartom az exemmel a kapcsolatot. A gyerek annyira nem is zavarta volna őket, de az már szakító ok lett, hogy az apjának is teljes láthatási joga van. (Még akkor is, ha soha sem futottak össze vele – igyekeztem így alakítani).
Eleinte mindegyik kedves és részrehajló, nyilván azt mondják, amit hallani akarok. Még azt is  elmondta az egyik úriember, hogy a feleségével rosszban van és legyek szerető, de ez nem az én műfajom, nemet mondtam.

36 éves vagyok, és még nem mondtam le a boldog párkapcsolat lehetőségéről. És tapasztalatból tudom, hogy sok nő „hátrányos helyzetből indul”, ha gyereke van, onnantól kezdve - néhány férfi szerint - a nők már megváltoztak, a gyerek az első, ők pedig csak másodikak lehetnek. Konyha, gyereknevelés, munka – nem hiszik, hogy mi nők nem csak erre vagyunk képesek. Vannak egyéb igényeink.
És én is éreztem magam értéktelennek, amikor ezt olvastam ki egy férfi szeméből, noha nem mondta.
Van, aki képes leélni az életét a konyhában még így is, belenyugszik, és romantikus sorozatokon kiélni magát. Nyilván van, akinek elég a gyereknevelés, otthon lenni velük, ez saját döntés.
Valaki megkérdezte, hogy mégis miért szültem az exemnek gyereket? Hát, mert eleinte nem ilyen volt. Ilyenné vált. Ezt hozta ki belőle a helyzet. Mintaapa volt, és valahol most is az.
Ismerkedéskor nem azt nézem, hogy van e kocsija, és milyen, és mikor volt felújítva a lakása, és milyen berendezések vannak benne. Én is hasonlókat várok el, amikor beengedek valakit, akár a személyes terembe, akár az otthonomba.
A szívedbe is csak nagyon keveseket engedsz be. A legőszintébb, a legtisztább érzéseidet csak néhány kiváltságos embernek nyilvánítod ki, akit igazán közel engedtél magadhoz. Csak mert őszinte voltál. Csak így működhet.  
Nem kell, hogy ajándékot vegyen a gyerekemnek, nem kell, hogy a tenyerén hordozzon, naponta elkápráztasson, és erején felül teljesítsen bármiben is, csak legyen velünk. Erről kéne szólnia egy kapcsolatnak. 

Kérdezem:
- Ha a párotok exe jelen van az életetekben a közös gyerek miatt, miért kéne letagadni? Kinek mi a jó abban? Hisz az exnek saját élete van már.

- Ha már az elején nyíltan elmondok mindent, és látszólag a másik ezt fel is fogja (értelmes felnőtt ember lévén) miért tűnik el az illető három-négy hónap után?

- Hazudnom kéne, és rejtegetnem a gyerekem és az apja minimális jelenlétét, hogy sikeres legyek, mint társkereső? Ha szexpartnert keresnék, ez nem lenne gond, de hát nem azt keresek. Nem is pótapát a gyereknek, mert van neki. Szóval, tudom, hogy nem egyszerű a helyzetem, bár nem szeretem reménytelennek sem gondolni. 

Mit gondoltok? Írjátok meg a kommentben, vagy ha van a témához kapcsolódó saját történeteket, küldjétek el a padaamblog@gmail.com címre.