Olga elvált férjétől, hogy új kapcsolatában végre megtapasztalja egy párkapcsolat örömeit, és kislányának is példamutatóbb apaképet mutathat.

Olvasói rovatunkban az egyedülálló szülőket érintő helyzeteket az ő szemszögükből is szeretnénk bemutatni nektek. Ezen a fórumon minden érintett megoszthatja történetét és tapasztalatát, így segíthetjük egymást, és tanulhatunk az esetleges hibákból, kutatva a lehetőségeket.

Neked is van hasonló történeted, élményed, ami az egyedülálló szülők kapcsolati igényeivel/társkeresésével kapcsolatos, vagy csak válaszolnál Olga történetére? Küldd el a véleményed vagy saját tapasztalataid, akár név nélkül, vagy álnéven, és a legérdekesebbeket megosztjuk a blogon. Leveled erre a címre küldd el: padaamblog@gmail.com

Kedves Padaam blog!

Hosszú út vezetett a jelenlegi páromhoz, így szeretném megosztani Veletek a történetünket:
A múlt: férjemmel kihűlt a házasságunk, de a kislányunk miatt együtt maradtunk, kvázi, mint lakótársak. De egy gyerek nem buta, megérzi, hogy ez egy színjáték, így elváltunk, mert senkinek nem volt jó ez. Ha már nem alkotunk egy párt, minden erőltetett lesz, és annál rosszabb nincs. Ő nem erőszakos természetű, megbeszéltük a dolgokat.
A jelen: interneten megismertem egy nagyon helyes, velem egyidős férfit. Ő még nem volt házas, de elfogadott engem, és a gyerekem is (a helyzetemet már a levelezéskor tisztáztam neki, nem vagyok az a fajta, hogy addig tagadok valamit, amíg bírom, ….de különben sem tagadnám le a saját gyerekemet, vagy a múltamat.) És még azon a faramuci helyzeten sem akadt ki, hogy az exem a gyerek miatt mindig képben lesz.
Azon nevettem, hogyha valaki ilyen áldozatot hoz értem, akkor elég jó nő lehetek még :)

Nagyon sokat vagyunk együtt, májusban Szlovákiában jártunk, aztán Prágát is megnéztük, Horvátországot is. A Balatonon is töltöttünk egy kis időt a rokonai nyaralójában. A lányomat is vittem mindenhova, őt meg egyáltalán nem zavarta, nagyon jól elvoltunk hármasban. Nekem az utazás az életelemem, amit az exemmel sajnos nem tudtam megélni: ... egyszer elmentünk Szentendrére, sokadik unszolásomra, ott ő leült egy helyre és nem mozdult - ahelyett, hogy bejártuk volna a környéket és helyeket fedeztünk volna fel, neki ennyi volt a túra. Egy sör + egy hambi, és slussz. Azt mondta, menjek egyedül, ha akarok, nem akadályoz... Ő nem szeretett utazgatni, nyaralni soha nem jártunk, egyszer még azt is megjegyezte - egy hasonló kis belföldi kirándulás után két hónappal, amikor újra felvetettem, hogy mozduljunk már ki -, hogy „most voltunk, neked semmi sem elég?” Nem, ha látom, hogy odakint jó idő van.
Most boldog vagyok, hogy valóra vált az álmom, aminek a kislányom is részre lehet, és találtam egy olyasvalakit, aki hasonlóan gondolkozik, és semmi sem erőlködés, mert ő is azt akarja, amit én.

Mit gondoltok? Írjátok meg a kommentben, vagy ha van a témához kapcsolódó saját történeteket, küldjétek el a padaamblog@gmail.com címre.