Olykor elkerülhetetlen, hogy állandóan szembesüljünk az exünk új barátjával, barátnőjével vagy akár házastársával. Van, akit ez egyáltalán nem visel meg, például, mert olyan békés volt a válása, hogy csak jót kíván az exének, vagy neki magának hamarabb is volt új partnere, tehát semmiféle rossz érzése nincs ezzel kapcsolatban. De sok ember számára nehéz szembesülni a ténnyel, hogy már valaki mással jár vagy él az, akivel egykor az egész életüket le szerették volna élni.
Kifejezetten jóban lenni nem kell vele, de azzal, ha éppen ellenkezőleg, hangsúlyosan negatív a hozzáállásunk és már a puszta léte is irritál, az senkinek nem jó, nekünk sem, és ha vannak gyerekeink, akkor persze nekik a legkevésbé.
Némely esetekben a történetet az is nehezíti, hogy az exünk már a házasságunk alatt elkezdte az új partnerrel folytatandó kapcsolatot, noha a szeretői viszonyoknak csak igen kis százalékából lesznek házasságok, azért én is nem megy ilyen történetet ismerek. Ilyenkor nyilván sokkal nehezebb a békés együttélés, és sokkal inkább jelen van a „bosszú” mint motiváció.
Előfordul ugyanakkor az is, hogy nem az illető státuszával van bajunk, nem féltékenykedünk az exünkre, már lezártuk ezt a történetet, de olyan antipatikus számunkra, hogy például nehezen viseljük a tudatot, hogy a gyerekünk ennek a személynek a közelében fog tartózkodni, az exünkkel közös gyerekünk nevelésébe beleszólhat, ha még neki is van gyereke, akkor az is jelenthet plusz konfliktusforrást. Bár lehet, hogy szerencsénk van és a gyerekek jól kijönnek egymással.
Ha az ex új partnerével mindenképpen kénytelenek vagyunk találkozni, például mert át kell adnunk a gyereket, vagy mert a gyerekek kedvéért ünnepeken együtt vagyunk pár órát, ki kell alakítanunk valamilyen viselkedési stratégiát – és ezt nyilván neki is meg kell tennie.
Ne akarjunk kényszeresen haverkodni! Ha szimpatizálunk vele, akkor sem biztos, hogy ő ezt viszonozza, lehet, hogy ő az, aki távolságot tartana… Vagyis mindig legyünk óvatosak. Ha mégis megtaláljuk az összhangot, akkor se bízzuk el magunkat, mert bármelyik pillanatban előkerülhet valami konfliktusos téma. Főleg ne vetemedjünk arra, hogy úgymond kinyissuk a szemét, mert mi már tudjuk, milyen elviselhetetlen hólyag a volt férjünk és ő meg képes volt beleszeretni. Inkább örüljünk, hogy van valaki mellette.
Ha nagyon nem kedveljük és úgy érezzük, hogy könnyen kiborulunk, amikor kénytelenek vagyunk találkozni vele, akkor inkább kerüljük a találkozást. Kérjük meg az exünket, hogy vegye át a gyereket, vagy, ha a gyerek már elég nagy hozzá, egyszerűen ne menjünk le a kapuhoz vagy ne szálljunk ki a kocsiból.
Persze adódhatnak olyan helyzetek, amikor valami miatt komoly konfliktusba kerülünk vele. Például, mert olyasmit adott a gyerekünknek, amit nem szabadna (teszemazt a gyerek allergiás és ő ezt nem vette figyelembe), olyan helyre vitte, ahová nem szabadott volna… Viszont nem mindegy, hogy a tiltásaink mennyire észszerűek, hiszen ha csak dacból tiltunk meg valamit, akkor mi léphetünk a gonosz mostoha szerepébe, nem az „igazi” mostoha lesz a hunyó.
Ne akarjunk versenyezni az új partnerrel! Lehet, hogy a válás után nehezebb életkörülmények közé kerültünk, míg az exünk az új partnerrel sokkal jobban él, így megadhatnak a gyereknek olyasmit, amit mi nem. Ha emiatt patáliát csapunk, irigykedünk, el akarjuk rontani a gyerek örömét, akkor nagyon méltatlanul viselkedünk. Tanuljuk meg elviselni, hogy a gyerek nem mindent tőlünk kap és örüljünk az örömének, ugyanakkor azt beszéljük meg az exszel, hogy drága ajándékokkal nem lehet kiváltani a gondoskodást.
Ne legyünk eleve negatívan elfogultak az ex új partnerével, bármennyire is különbözik tőlünk. Lehet, hogy csak egy kicsit jobban meg kell ismerünk és el tudjuk majd fogadni. Ne szidjuk csak azért, mert kissé féltékenyek vagyunk vagy a boldogságára, vagy az anyagi helyzetére, vagy a fiatalságára. Ne hasonlítgassuk össze folyton magunkat vele akár azt bizonygatva, hogy mi mennyivel jobbak vagyunk, akár attól szorongva, hogy ő jobb nálunk. Foglalkozzunk a saját életünkkel és ne az exünk párkapcsolatával.
