Legyen szó első randis társalgásról vagy a gyerekeinkkel, barátainkkal, rokonainkkal folytatott kommunikációról, vannak bizonyos alap hibák, amelyeket rengetegen elkövetünk alkalmanként vagy folyamatosan: ettől kellemetlen partnerré válunk, olyanná, akivel szinte senki nem akar kommunikálni. Ha úgy érezzük, hogy mi hiába közeledünk másokhoz, ők menekülnek előlünk, akkor lehet, hogy a kommunikációs stílusunkkal van baj.
Nézzük, melyek a legidegesítőbb szokások, amelyek megakadályozzák az érdemi kommunikációt és a jó hangulatú, oldott beszélgetést.
- Nem hagyjuk, hogy a másik végigmondja, amit szeretne, állandóan belevágunk a szavába
Szinte biztos, hogy ezt alkalmanként mindenki megtapasztalja, de azért ennek is vannak fokozatai. Bizonyos emberek állandóan a beszélő szavába vágnak és ezzel lehetetlenné teszik, hogy az illető elmondja a mondókáját. Ugyanakkor olyanok is léteznek, akik képtelenek megállni a beszédben, ezért néha muszáj a szavukba vágni, különben senki más nem tud beszélni.
Ha éppen nagyon belemerülünk valamibe és durván a szavunkba vágnak, de nem csak röviden, hanem teljesen elbitorolva a szólás jogát, az igen sértő és tiszteletlen viselkedés. Főleg akkor, ha rendszeresen megtörténik. Aki a másikat állandóan megszakítja, az nem kíváncsi az illető véleményére, semmibe veszi.
Persze néha egyszerűen nem tudunk ellenállni, és a félbeszakítás akár a jobb megértés eszköze is lehet, ha nem hallottuk vagy értettük jól, amit mondott, amit a másik mondott.
Az élő dialógus (vagy épp több szereplős beszélgetés) annyira rendezetlen, hogy igenis van helyük a megszakításoknak is, de ilyenkor udvarias ember elnézést kér és hagyja, hogy a másik folytassa. Különösen randi helyzetben nagyon fontos, hogy ne keltsünk rögtön rossz benyomást azzal, hogy folyton belekotyogunk abba, amit a másik mond.
- Lekicsinyeljük a partner mondanivalóját, mert szerintünk a miénk érdekesebb
Jó, jó, szerinted ez valami, de hallgasd meg, velem mi történt! – ezzel érvénytelenítjük az illető élményét, és úgy teszünk, mintha mi jobbak, izgalmasabbak vagy akár pechesebbek, betegebbek lennénk – mintha versenyezni akarnánk abban, hogy ki tud nagyobbat mondani.
Ha a beszélgetésben valójában csodálatra törekszünk, ha csak le akarjuk nyűgözni a másikat, akkor nem a kapcsolódás a fontos. Sokat segít, ha először tudomásul vesszük, hogy mások hogyan érezték magukat, mielőtt megosztanánk saját tapasztalatainkat.
Első randis szituációban például tipikus, hogy a férfi zavarában folyamatosan nyomja a szöveget, amiből az kellene kiderüljön, mennyire menő, a nő viszont egyre nagyobb seggfejnek tartja őt. (Nyilván van ez fordítva is, de én az általam említett helyzetet láttam többször.) Sokkal többre megyünk azzal, ha odafigyelünk a partner mondanivalójára és abba kérdezünk bele.
- Fals optimizmussal idegesítjük azt, akinek valami baja van
Bár az optimizmus és a pozitív hozzáállás csodákra képes, nem érvényteleníthetjük a szomorúságot, a kudarcot, nem tehetünk úgy, mintha nem léteznének. Ha másokat csak arra biztatunk, hogy a szenvedést, a bajokat is csak kihívásként és ne megpróbáltatásként értelmezzék, azzal nem ismerjük el, hogy valóban gyötrelmes helyzeteken mennek keresztül.
Ugyanakkor ismerkedéskor nagyon negatív hatást kelt, ha valaki sajnáltatja magát: ez nem az a szituáció, amikor empátiát kellene kicsikarnunk a partnerből. Amennyiben nem vagyunk lelkileg abban az állapotban, hogy adjunk is, ne csak kapni akarjunk, ne vágjunk bele egy kapcsolatba, először jöjjünk valamelyest rendbe.
- Nem tudjuk elképzelni, hogy ne legyen igazunk
Aki szeret vitázni és elég tájékozott, művelt is ahhoz, hogy nyeregben érezze magát, annak nehezére esik, hogy visszavonuljon, ha a partnere ellentmond neki valamiben, ami szerinte nyilvánvaló. De a nem tájékozott, sőt tudatlan ember is meg lehet győződve arról, hogy igaza van…
Az a vágy, hogy igazunk legyen, és megnyerjük a vitát, sokszor lehetetlenné teszi a valódi kommunikációt. Ugyanakkor remekül fel lehet mérni, kivel nem érdemes folytatnunk egy ismerkedést: ha valaki érvek és ismeretek nélkül akar mindenáron nyerni egy vitában vagy személyeskedésbe kezd csak azért, mert nincsenek érvei, az biztos, hogy nem kellemes partner.
- Kéretlen tanácsokat osztogatunk
Aki szereti azt hinni, hogy mindent jobban tud, az természetesen szívesen osztogat tanácsokat is. De ez nagyon ingoványos terület, mert a partner ezzel azt érezheti, hogy lenézzük, alkalmatlannak tartjuk a probléma megoldására. Illetve nem érezzük át, hogy az adott problémának nincs is megoldása vagy sokkal bonyolultabb, mint amit mi látunk belőle.
Előfordul, hogy teljesen gyakorlati, konkrét dologban kérnek tőlünk tanácsot vagy tudunk információt adni, de alapvetően legyünk nagyon óvatosak a tanácsadói szereppel, könnyen visszaüthet.
- Olyasmiről tudunk csak beszélni, ami bennünket érdekel, de a partnert nem
Olykor elkerülhetetlen, hogy számunkra érdektelen témákról beszélgessünk, például családtagokkal, de ha már barátokról vagy randipartnerről van szó, legalább ebben ne kellje kompromisszumokat kötnünk. Az az ember, aki nem képes bennünket felcsigázó témákat kivesézni, aki mellett úgy érezzük, hogy meghalunk az unalomtól, nem lesz se jó barát, se jó szerelmi partner.
Lehet ezen javítani, persze, ha tudjuk, hogy xy nem vevő bizonyos témákra, akkor ne vele akarjuk megbeszélni. Itt elsősorban olyan témákra gondolok, amelyek nem a kapcsolatunkat érintik, hanem valamilyen hobbit vagy a hivatásunkat. Nem kell, hogy a partnerünk minden iránt érdeklődjön, ami iránt mi, de ne is akarjuk ráerőltetni a témáinkat. Cserébe nekünk sem kell bennünket untató dolgokról beszélnünk vele.
