Egyedülálló Szülők

Megkönnyebbülés gyerekvállalás után randizni?

2021. április 22. - SingleParent

Gyakran adok hálát a sorsnak, hogy a randizás számomra már nem azt jelenti, hogy életre szóló döntéseket kell hoznom. Ezeket a döntéseket már meghoztam. Nem, mintha minddel elégedett lennék, de azt se tudom, hogy dönthettem-e volna jobban, vagy az adott anyagból csak ezt lehetett kihozni. Mindenesetre a döntés súlya nem nyomaszt többé.

gyerekutan.jpg

Ahogy sok más sorstársamat sem, akik úgy keresnek partnert, hogy már túl vannak azon, kössenek-e házasságot vagy sem, vállaljanak-e gyereket vagy sem. Akik itt keresnek társat, azok vállaltak gyereket – akár tervezett módon történt ez, akár csak véletlenül alakult így, akár úgy gondolják, hogy nem kellett volna, akár boldogok tőle, az biztos, hogy sokkal kisebb a tétje egy új ismerkedésnek, ha már nem futunk versenyt az idővel azért, hogy lehessen gyerekünk.

Noha láttam már ötvenes házaspárt is örökbe fogadni (nem sokáig tartott utána a házasságuk), azért harmincöt-negyven fölött azok, akik még nem találtak partnert családalapításhoz, de mindenképpen vágynak gyerekekre, elég nehéz helyzetben vannak. Főleg a nők, de sokszor a férfiak is. Utóbbiak ugyan elvileg biológiailag nem futnak ki az időből, a valóságban azonban náluk is ketyeg az óra. Meg az ember normális esetben szeretné felnevelni a gyerekeit, vagyis még olyan korban akarja elkezdeni a projektet, hogy legalább az utód nagykorúságáig rendesen tudjunk róla gondoskodni. És az se árt, ha még az unokáival is találkozhat.

Nyilván nem mondom, hogy a gyerekek megléte mindent könnyebbé tesz, sőt, rengeteg minden bonyolultabb miatta, mégis úgy érzem, hogy hatalmas könnyebbség azt érezni: már nincsenek akkora tétek. Nem futunk versenyt az idővel, nem kell mindenben kompatibilis partnert találnunk, olyan is megfelelhet, akivel amúgy nem alapítanánk családot, akivel nem költöznénk össze, akivel nem akarunk 24 órában együtt lenni.

Persze léteznek emberek, akik 3-4 gyerek után is úgy érzik, hogy a második (harmadik, sokadik) házasságukba is feltétlen kell gyerek. Vagy ha ők nem is érzik így, a partnerük vágyhat rá. Főleg, ha a partnernek még nincs gyereke, és abból indul ki, hogy akinek már van pár, az alapvetően szeret családban élni és szívesen vállalkozik arra, hogy mindent újrakezdjen. Hátha másodjára (sokadjára) jobban megy majd. Vagy hátha bebizonyíthatja az exének, hogy képes jobb apa/anya lenni, mint az előző alkalommal...

De mielőtt belemennénk egy komolyabb kapcsolatba, azt mindenképp tisztázzuk magunkban, hogy nyitottak vagyunk-e még a gyerekvállalásra, vagy épp ellenkezőleg, teljesen elzárkózunk előle. Ez ugyanis hatalmas vízválasztó. Mivel elvált szülők között ritkák a nagyon fiatalok, és ők is megtapasztalták már, milyen gyereket nevelni, valószínűleg sokkal inkább tisztában vannak azzal, hogy mit terveznek a jövőben. Egy szingli és gyermektelen fiatal vagy akár középkorú ember még sokkal bizonytalanabb is lehet ez ügyben, mint egy tapasztaltabb. Ezért az is valószínűtlen, hogy utóbbiak közül valaki időközben, az új kapcsolat hatására változtatja meg a véleményét.

Persze nem lehetetlen, csak valószínűtlen. Viszont igazán nem érdemes egymást olyasmivel hitegetni, amiről tudjuk, hogy minden porcikánk ellenkezik vele. Ne mondjuk, hogy talán belefér még az újabb gyerek, ha elszántuk magunkat rá, hogy nem lesz több, és ne mondjuk, hogy az se gond, ha nem lesz már gyerekünk, ha közben az a leghőbb vágyunk, hogy még egyszer (vagy akár többször) próbálkozzunk. Ebben a kérdésben ugyanis nincs középút, kompromisszum, nem lehet félig gyereket vállalni, félig meg nem. Vagy mellette tesszük le a voksunk, vagy ellene.

És persze teljesen másképp fog kinézni a párkeresés, ha még akarunk gyereket, nagyon is ott lesz az a sok döntési kényszer, amiről a poszt elején írtam. És versenyt fogunk futni az idővel...

Ha a kérdést a szőnyeg alá söpörjük és elköteleződünk, esetleg még házasságot is kötünk, és csak ezt követően derül ki, hogy nem vagyunk közös nevezőn, az súlyos krízishez vezethet, ráadásul bármelyik fél fog engedni, a másik vesztesnek érzi majd magát. Nem létezik más olyan súlyú döntés, mint ez, hiszen az életünk teljesen megváltozik, ha gyerekünk születik, és totálisan másképp alakul, ha ez nem történik meg. Egy bizonyos kor után egymás idejét vesztegetni sem fair ilyenekkel. Szóval jobb, ha nagyon alaposan átgondoljuk, hogy mit szeretnénk és erről nyíltan és őszintén beszélünk is. (Nem az első randin, persze. De ha online ismerkedünk, az adatlapunkon mindenképp tüntessük fel.)

A bejegyzés trackback címe:

https://egyedulalloszulok.blog.hu/api/trackback/id/tr3416509848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása