Fiús anyák számára valószínűleg nem ismeretlen jelenség, hogy a környezetükben felbukkanó férfiak olykor női szemmel nézve furcsán viselkednek a fiaikkal szemben. Ha a gyerekek még kicsik, akkor sok férfi könnyedén megtalálja a közös hangot velük, és a srácok egész hamar a szívükbe zárják az illetőt. Néha épp ez a baj, mert ha a férfi eltűnik az anya életéből, azt a gyerekek is megsínylik, mivel nagy eséllyel soha többé nem látják az illetőt, aki még el sem búcsúzik tőlük.

Minél idősebbek a fiúk, annál nehezebb lesz a helyzet: egyrészt a kamasz alapból érzékenyebb, sértődékenyebb és lázad a felnőttek ellen, másrészt mintákat keres, szívesen tanulna (például ki tudna jobb tanácsokat adni a sikeres csajozásról, ha nem az, aki meghódította az anyjukat... ugyanakkor ez zavart is okoz a fejükben, hiszen az anyjukra másképp tekintenek, mint a többi nőre), de rivalizálna is.

Sok férfira jellemző, hogy zsigerből elkezdi feszegetni a határokat, elkezd “izmozni”, ha egy fiatalabb férfival vagy még alakulóban lévő fiúval szembesül. Ezt olykor ízléstelen beszólások formájában teszi, olykor atyáskodó, leereszkedő stílusban, látszólagos vagy egyébként őszinte jóindulattal.

Van, aki kezdetben maximálisan igyekszik a srácok kedvében járni, fiús programokat javasol, közös sport, szórakozás, lövészet, horgászat, ki miben járatos... De ezeken a programokon nem csak az a fontos, hogy a fiúkat érdeklő dolgokat csináljanak közösen és ezzel elnyerje a jóindulatukat, hanem az is, hogy megmutassa: mennyire menő is ő és mit tud tanítani a fiataloknak.

Hogy élik meg ezt a fiúk? Egyrészt -- ha alapvetően nyitottak -- örülnek, hogy férfitársaságban lehetnek (ez főleg az apjuk által elhanyagolt srácokra igaz), másrészt bosszantja őket, hogy az idősebb férfi, akivel egyébként is osztozniuk kell az anyjuk figyelmén, annyira bizonygatni akarja, hogy ő milyen menő, mert ezzel a saját, fejlődésben lévő férfias önérzetüket bántja.

Ugyanakkor valószínűleg semmibe vennének egy felnőtt férfit, aki nem bizonyítja a rátermettségét és akitől nem lehet semmit tanulni, aki csak úgy lézeng, akiben nincs ambíció.

Az, hogy már az elején lerendezzék a hierarchia kérdését, valószínűleg szükségszerű és ebbe nőként aligha lehet beleszólni. A módszerek tekintetében azonban igenis vannak lényeges különbségek. Az atyáskodó, de támogató, alapvető tiszteletet megadó attitűd oké, a piszkálódás, leuralás, a másik érzékeny pontjait triggerelő magatartás meg nem az.

Ha ilyet tapasztalunk, akkor lépjünk közbe -- de lehetőleg előzzük meg... Bár tudom, sok férfi megsértődik, ha előre kérünk valamit (hogy viselkedjen), hiszen miért is nem bízunk benne eléggé, miért kételkedünk abban, hogy tud viselkedni és miért kezeljük úgy, mint egy gyereket? Csakhogy az a nő, aki már megégette magát párszor, óvatos duhaj lesz: nem akar konfliktust a gyerekei és a partnere között, tehát előre gondolkodik. Ilyenkor azonban nagyon ügyesen kell lavíroznunk az érdekelt felek között, mert alapvetően senki sem szereti az anyáskodást.

Természetesen léteznek olyan férfiak is, akik anélkül képesek kamasz fiúk társaságában időzni és minőségi időt tölteni, hogy dominálni akarnának vagy meg akarnák nevelni a srácokat, de ez szerintem ritkább, mint az ellenpélda.

Ezért is érdemes nagyon jól átgondolni, mikor mutassuk be az új partnerünket, milyen terepen történjen ez az esemény és mennyire látványosan flörtölgessünk a pasival a gyerekek jelenlétében. Inkább várjunk többet a bemutatással, illetve első alkalommal legyen csak egy rövid kávézás, ne rögtön egy egész napot/ délutánt betöltő program.