Azt hiszem, vagyunk egy páran olyanok, akiknek az ünnepek nem megnyugvást feltöltődést, kellemes érzéseket hoznak, hanem rengeteg negatív emléket, esetleg szorongást, mert tudjuk (sejtjük), hogy idén se lesz jobb. Sőt, talán még nehezebb lesz, mint máskor.
De lehet, hogy ha nem várunk sokat az ünnepektől, akkor sokkal kevésbé visel majd meg, mint ha azzal áltatnánk magunkat, hogy ezúttal sikerülni fog úgy alakítani, hogy legalább a gyerekeknek jól teljen. Ráadásul idén még a január első hetét is ki kell töltenünk valamivel, ami meghosszabbítja az úgynevezett ünnepi időszakot, bár a január eleje inkább a kijózanodás és az ezt kísérő depresszió időszaka.
Még csak az őrület elején tartunk, de már most érezhető a feszültség. Én például megpróbáltam puhatolózni a családtagoknál, hogy idén esetleg sikerül-e együtt ünnepelni, de eddig semmire nem jutottam. Tavaly az utolsó pillanatban mondták le, mert éppen akkor betegedett le a sógorom, mikor máskor… Szóval tudom, milyen az, amikor semmit, se semmit nem lehet tervezni, mert ha megbeszélünk valamit, az sem biztos, hogy megvalósul.
Gyerekekkel nehéz megértetni, miért nem képes a szülőjük, a nagynénjük, az unokatestvérük, a nagyapjuk, vagy bárki más arra, hogy legalább karácsonykor odafigyeljen rájuk és velük akarjon ünnepelni. De ha ilyen rokonságot dobott a gép, akkor ezzel kell kezdeni valamit. Vagyis ki másra marad az egész ünnepi cécó menedzselése, mint arra a szülőre, aki együtt él a gyerekkel?
Ha ilyenkor azzal akarjuk őket kompenzálni, hogy túl sok ajándékot veszünk, hisztisre takarítjuk és főzzük magunkat és még a fát is mi akarjuk belefaragni a talpba, akkor nem valószínű, hogy sok örömünk lesz egymásban. (Ha már fa, pár éve felhagytunk azzal, hogy élő fát vegyünk, sokkal nyugisabb lett a huszonnegyedike, ráadásul a gyerekek már intézik a díszítést.)
Már most el lehet kezdeni az ajándékvásárlás miatti tülekedést a boltokban… Vagy akár el is kerülhetjük. A megbízhatatlan családnak van egy olyan előnye, hogy sokkal kevesebb embernek kell ajándékot venni. Sőt, egyáltalán nem kötelező senkinek bármit is venni. Még a gyerekeinknek se feltétlen, lehet, hogy jobban szeretik maguk eldönteni, mit akarnak kapni, máris megspóroltunk egy csomó idegeskedést.
Ne akarjunk senkivel versenyezni a családban azt illetően, hogy ki ad drágább ajándékot a gyerekeknek. Ha jól neveltük a srácokat, tudni fogják, hogy a drága ajándék legtöbbször csak kompenzáció: aki nem tölt minőségi időt velük, aki nem figyel oda rájuk, az próbálja így helyrehozni a dolgokat. De persze nem képes, és ezt a gyerekek is pontosan érzik. Attól még elfogadják az ajándékot, de tudni fogják, mi számít igazán.
Ha nem tudunk együttműködni más családtagokkal az ünnepi menetrendet illetően, akkor legyen mindig vészforgatókönyvünk. Mit csinálunk az ünnepnapokon, ha a tervezett családi program mégse jön össze? Lehet, hogy bevonhatunk szingli barátokat vagy elmehetünk kirándulni, moziba (a mozik például karácsonykor is nyitva vannak): bármennyire is kevés a programajánlat ilyenkor, mindig kitalálhatunk valamit.
Ha az elvált szülőpárunk elviszi a gyerekeket, akkor pedig magunknak szervezzünk valami kellemes programot, társasozást, házibulit (elvált szülők és szingli barátok előnyben, de olyan ismerőst is meghívhatjuk, akivel ugyan nem jöttünk össze a randioldalon, de szimpatikus és jókat tudunk vele beszélgetni). A lényeg, hogy ne főzéssel és takarítással menjen el ez az idő. (Kivéve, ha a főzés számunkra kikapcsolódás.)
Sokan érzik úgy, hogy a karácsony szigorúan a családé, bár semmi nem indokolja, hogy így legyen. Ha nem a családtagjainkkal szeretünk ünnepelni, akkor jöjjünk össze azokkal, akikkel viszont tényleg jó együtt lenni. Nem jó minta a gyerekek számára sem, ha azt érzik, hogy a karácsony a kellemetlen kötelességek és a frusztráló találkozások időszaka.
Ami a randizást illeti: nem érdemes azzal se leállni, de semmiképp ne akarjunk görcsösen beszerezni valakit az ünnepekre, csak azért, hogy addig se érezzük olyan nyomorultul magunkat. Amíg önmagunkkal nem vagyunk kibékülve, addig nem leszünk alkalmasak arra, hogy partnert találjunk. Az ismerkedés is önismereti út, rá kell szánni az időt. De sokan vannak, akik épp a két ünnep között regisztrálnak társkeresőkre, mert ekkor érzik igazán, mennyire magányosak. Úgyhogy érdemes odafigyelni az érkezőkre is.
