Egyedülálló szülőként nem könnyű ismerkedni. Főleg, ha egynél több gyerekünk van. Lehet, hogy egyeseknek olykor eszébe jut: mi lenne, ha egyáltalán nem vallanák be, hogy van gyerekük? Persze hosszabb távon ilyesmit titkolni biztos nem lehet, de hátha addigra a randipartnerrel eljutunk arra a szintre, hogy már nem zavarja, ha kiderül. Vagy azt is mondhatjuk: úgyse jutunk arra a szintre senkivel, hogy bármi jelentősége lenne...

Persze nem javasolnám senkinek, hogy eltitkolja a gyerekeit, de azt persze megteheti, hogy csak olyan kapcsolatot vállal, amelyben a gyereknek nincs szerepe. Nem mutatja be neki a partnerét, vagy csak futó találkozások alkalmával látják egymást, tehát az új barátnak, barátnőnek nem kell igazából foglalkoznia az utódunkkal. Megosztott felügyelet esetén ez például elég jól működhet. Illetve nagyobb gyerekek esetén is, akik már önállóan intézik a dolgaikat.

De mi történik abban az esetben, amikor egy egyébként nagyon tetsző partnerről utólag derül ki, hogy ki nem állhatja a gyerekeket és nekünk van egy-kettő? De ő ezt nem tudta? Mit lépünk, ha tulajdonképpen úgy merül fel a dilemma, hogy a partner valószínűleg faképnél hagy, ha azzal szembesül, hogy gyerekünk van? Mert ő élvezni akarja az életet és szabadon utazgatni a világban, irtózik a kötöttségektől... Meg egyébként is idegesíti, ha olyanokkal kell együtt lennie, akik nem a felnőttek szabályai szerint viselkednek.

Ha éppen nagyon odavagyunk az illetőért, akkor talán kísértésbe esünk, hogy hallgassunk arról, nem hogy szeretjük a gyerekeket, de még sajátunk is van. Ha a gyerek éppen a másik szülővel tölti az idejét, vagy esetleg vele is él, elvileg eljátszhatjuk, hogy nem is létezik. Nem könnyű, de ha valaki nagyon akarja, ideig-óráig sikerülhet neki. Mondjuk ehhez kell némi szerencse meg odafigyelés... Pakoljuk el az összes cuccát, amit a lakásunkban szanaszét hagyott, tegyünk úgy, mintha felnőtt barátunkkal beszélnénk, ha felhív, hazudozzunk össze-vissza hétvégi programokról, mikor nálunk van.

Oké, esetleg még sikerül is fenntartani a látszatot. De mire lesz jó a színjáték? Az biztos, hogy őszinte, mély kapcsolatot nem építhetünk ilyen orbitális hazugságra. Az is biztos, hogy ha a kapcsolat elég hosszú ideig tart, akkor le fogunk bukni. És a partner nagyon ki lesz borulva attól, hogy ilyen jelentőségű dolgot eltitkoltunk. Ha a gyerekünk tudomására jut, akkor ő még jobban ki lesz bukva.

De a legrosszabb igazából az lenne, hogy életünk egyik legfontosabb szereplőjéről mélyen kellene hallgatnunk, állandóan figyelnünk kellene a saját szavainkat, vajon véletlenül nem említjük-e meg... Valójában nem tudnánk felvállalni önmagunkat, nem lennénk önazonosak, egész végig szerepet játszanánk, csak, mert nagyon tetszik valaki, akinek – valljuk be – nem kellünk. A valódi énünk legalábbis nem, csak egy olyan projekció, ami a mi testünket viseli, a mi hangunkon szól, de sok köze nincs hozzánk.

Bármilyen fontos dolgot, jellemzőt letagadunk magunkból, gyakorlatilag ellehetetlenítjük, hogy mélyebb kapcsolatba lépjünk a másik emberrel. Persze nem kell minden random partnerrel minden titkunkat megosztanunk, de olyan alapvető információkat, mint hogy van-e gyerekünk vagy nincs, illetve szeretnénk-e vagy sem, nem igazán érdemes eltitkolni.

Ha a kapcsolat eleve nem ígérkezik hosszú távúnak, akkor azért, mert a másik ember életére ennek nincs különösebb hatása, tehát nem valószínű, hogy emiatt utasítana vissza. Ha pedig hosszú távra tervezünk, akkor valamilyen kompromisszumra kell jutnunk. Nyilván kinek-kinek szíve joga nem tervezni gyerekvállalást, de ha már odáig fajul a dolog, hogy az illető azt se bírja elviselni, ha gyerekek gyerekekként viselkednek, és patáliát csap, ha az érdekei „sérülnek”, mert a kényelme és a nyugalma mindennek fölött áll, akkor aligha megfelelő partner a számunkra.

Persze ítélkezés helyett az a legjobb, ha kérdezünk, érdeklődünk az okok iránt. Bár lazább nexusban álló emberektől megkérdezni, hogy akarnak-e gyereket vagy miért nincs nekik még, manapság bunkóságnak számít, egy párkapcsolatban vagy ilyen célú ismerkedésnél nem lehetünk túl píszík. Tudnunk kell, mire számíthatunk.

Épp ezért a legjobb, ha nagyon őszinték vagyunk és nem titkolózunk. Bármennyire is tetszik valaki, ha ennyire alapvető dologban nem tudunk egyetérteni, akkor esélytelen, hogy normális kapcsolat jöjjön létre köztünk. Így mégiscsak könnyebb idejekorán gátat szabni a további gabalyodásnak.