Van, akinek sok idő kell, míg magához tér egy válási procedúra után, van, aki azonnal készen áll a továbblépésre. És persze nem mindenki várja meg a válás kimondását... Akárhogy is van, ha komolyabbra fordul a randizásunk, akkor legjobb, ha a gyerekeink is tudnak arról, hogy mi folyik. Egy darabig el lehet játszani, hogy baráti találkozókra járunk, de egyes gyerekek már abból leveszik, hogy milyen jellegűek ezek a találkák, ahogy felöltözünk...

Nyilván az időbeosztásunktól is függ, hogy meg tudjuk-e oldani a randizást olyan módon a gyerekünk készülődni se lásson... Mert például akkor bonyolítjuk, amikor ő suliban van. De előbb-utóbb le fogunk bukni, szóval színt kell vallanunk. Gyerekfüggő és helyzetfüggő, mennyire kap hangsúlyt, hogy új partner van az életünkben (vagy csak próbálunk újat szerezni, ami nem mindegy), de ha a gyerek kérdez, akkor válaszoljunk a korának és érettségének megfelelően. És természetesen biztosítsuk arról, hogy ettől ő nem lesz kevésbé fontos nekünk.

Vannak gyerekek, akik amiatt is aggódnak, hogy az új partner az apjuk / anyjuk helyébe lép-e, mások viszont kifejezetten vágynak egy pótszülőre. Mikor még csak randizunk, nem tudhatjuk, hogy alakulnak majd a dolgok a jövőben, ezért ne ígérjünk olyasmit, ami felett nincs hatalmunk, és ha a gyerek nagyon ragaszkodik a másik szülőhöz, biztosítsuk arról, hogy az új partner nem akarja őt leváltani.

Nagy kérdés, mikor és kit érdemes partnerként bemutatnunk. A randizás manapság egyáltalán nem olyan egyszerű műfaj, lehet, hogy nagyon sok emberrel fogunk találkozni, lehet, hogy mi elkezdünk kötődni is az illetőhöz, aztán kiderül, hogy hosszú távon mégse válik be. Szóval a bemutatással nagyon óvatosan bánjunk. És főleg ne költöztessünk be az otthonunkba össze-vissza embereket, mert ez teljesen bizonytalanná teszi a gyerekünk, gyerekeink életét. Lehet zavaros a magánéletünk, de erről a gyerekeknek nem kell tudniuk.

Ami azt illeti, egyébként a kisebb gyerekek sokkal jobban viselik, ha egy partnerünk hirtelen eltűnik az életükből, de a kamaszoknak nehezükre esik ezt feldolgozni. Úgyhogy csak azzal ismertessük őket össze, akiben már nagyon biztosak vagyunk.

Gyakran tematizálják filmekben is, mennyire sokféleképpen reagálhatnak a különböző korú gyerekek egy új partnerre. A legkisebbek hamar befogadják, ha jó fej és vicces, a nagyobbak sokkal nehezebben engednek fel és extrém kritikusak. Ők a saját szüleikkel is elég kritikusak, persze, úgyhogy ez nem meglepő. Ezért aztán rájuk különösen oda kell figyelnünk: semmiképp ne erőltessük rájuk az ismerkedést.

Ha már úgy döntöttünk, hogy bemutatjuk a partnert, lehetőleg válasszunk semleges helyszínt, és ne vigyük rögtön haza. Sőt, az se baj, ha nem olyan minőségben mutatjuk be, mint a pasinkat / barátnőnket, hanem mintegy véletlenül összefutunk vele. Vagy, ha neki is vannak gyerekei, velük. Noha ebben az esetben is nehéz lesz a kamaszokkal, mert ők már eleve ki se akarnak velünk mozdulni.

Arra is gondoljunk, hogy ha a gyerekeink összebarátkoznak egymással, ne szakítsuk őket szét, ha mi szétmegyünk. Nyilván egyszerűbb ezt megoldani akkor, ha a szakítás békés és baráti.

A friss szerelmesek szeretik együtt tölteni az éjszakákat is, ha azonban gyerekeket nevelünk, akkor ez nem lesz olyan egyszerű. Jó, hogy már bemutattuk az illetőt, de főleg a nagyobb gyerekek számára apa / anya szexuális élete tabu, és biztosan zavarni fogja őket az első időkben, ha ott alszik az új partner. Kisebb gyerekeknél inkább csak az lehet a gond, ha megszokták, hogy bármikor bejöhetnek az ágyunkba.

Korlátozzuk magunkat inkább azokra az éjszakákra, amelyeken a gyerekek a másik szülőnél vannak. (Persze, ha egyáltalán van kapcsolattartás... Ha nincs, akkor próbáljuk megszervezni, hogy néha vigyázzon valaki a gyerekekre, nagyobbakat már egyedül is hagyhatunk éjszakára. De valószínűleg nem lesz olyan egyszerű az együtt alvás, mint szingli korunkban.)

Mindenképp beszéljük meg az új partnerrel, hogy ha már sok időt tölt a gyerekeinkkel, mennyire szólhat bele a nevelésükbe. Például kiszabhat-e büntetést, rájuk szólhat-e keményebben. Mindaddig, amíg mi magunk is jelen vagyunk, persze miénk a döntő szó, de ha már egyedül marad velük, nem lehet teljesen eszköztelen. Nagyon fontos, hogy ne akarja tőlünk teljesen átvenni a nevelést, de ha nagyon következetlenek vagyunk és a gyerek elviselhetetlenül viselkedik, akkor joggal gondolhatja majd úgy, hogy bele kell szólnia.

Ha nagyon nem tudunk megegyezésre jutni a gyereknevelés kapcsán (ez az eredeti kapcsolatban is rengetegszer kibékíthetetlen konfliktusok forrása), jobb, ha egyszerűen nem erőltetjük, hogy időt töltsön a gyerekeinkkel. Attól még folytathatunk vele kapcsolatot, de bizonyos helyzetekből hagyjuk ki.

Ha komoly kapcsolatunk van, akit már bemutattunk a gyerekeinknek, az exünkkel is közöljük, hogy járunk valakivel: jobb, ha tőlünk tudja, mint ha a gyerekek mondják el vagy véletlenül jut a tudomására. Persze vannak olyan exek, akik ilyenkor megpróbálnak belezavarni az új kapcsolatba, megfenyegetik az új partnert... Nekünk kell tudnunk, hogy mikor és hogyan érdemes egy exet beavatni. Normális volt férj/feleség nem csinál ebből ügyet.

Ha újraházasodásunk gondolkodunk, legyünk tisztában azzal, hogy pontosan miért is szeretnénk ezt, és hogy a partnerünk vajon ugyanazért menne-e bele egy új házasságba, mint mi. Ne siessük el és főleg ne azért vállaljunk egy ilyen komoly elköteleződést, mert rettegünk a magánytól, mert a gyerekeinknek pótszülőt akarunk biztosítani, vagy mert be akarjuk bizonyítani, hogy képesek vagyunk új házastársat találni.